Kedves Olvasó!

Hosszú kihagyás után, de újra jelentkezem. Mielőtt bármibe is belekezdenék szeretnék pár dolgot tisztázni ezzel az újrakezdéssel, visszatéréssel vagy tudomisén mivel kapcsolatban.

Ez a tisztázni való pedig a blog tartalmi részét illeti. A kihagyott időben ugyanis megfogalmazódott benne, hogy bár szívem (egyik) csücskei a hat vagy annál több lábbal rendelkező ízeltlábúak, túl öncélú lenne más állatcsoportokról nem írni, amelyekkel a kutatások, olvasmányok vagy a természetvédelmen keresztül kapcsolatba kerülök. Továbbá a blogon keresztül szeretnék - természetesen a témához kapcsolódóan - élményeket, személyes történeteket is közölni. Arról meg már nem is beszélek, hogy kötelességemnek érzem más, egyéb szakmai témákban is állást foglalnom (nyugalom, politikai tartalom ezen az oldalon nem lesz, becsszó).
Szóval rövid gondolkodás és hosszabb "léhűtés" után a blog neve, helye egyelőre marad ám tartalmiakban némileg bővülünk. Olvassátok szerettel!

Ezek után térjünk át a cím másik felére ami már most előre mondom, hogy csöpög az iróniától.

Megakadt ugyanis a szemem egy cikken ma, amit ausztrál kutatók publikáltak és azt állítják benne, hogy a lakott területek terjedése (urbanizáció) kedvezhet egyes pókfajok termékenységének és méretének (Lowe et al. 2014).
Ugyan ők ezt a feltételzést egy fajon, a  Nephila plumipes-en tesztelték, de nem oly távoli rokonsága nálunk is elég szép fajszámmal képviselteti magát, őket pedig a keresztespókok (Araneae).

Ezek után ha számba vesszük azt is, hogy a hazai fajok milyen számban (és méretben) fordulnak elő a hazai településeken - gondoljunk csak darázspókra (Argiope bruenicchi) vagy a koronás keresztespókra (Araneus diadematus) - könnyen alátámasztást nyer a mondás, miszerint az élet mindenütt megtalálja magának az utat.

Aki a teljes pókos közleményre kíváncsi az az alábbi linken érheti el: http://www.plosone.org/article/info%3Adoi%2F10.1371%2Fjournal.pone.0105480
A cikk a Plos One nevű, teljesen nyílt hozzáférésű tudományos oldalon jelent meg.

További jó művelődést és böngészést, remélem ezután is velem tartatok. A fent emlegetett pókfajról készült, rendkívül szimpatikus fotóval búcsúzom mára:

Forrás(ok):

Lowe EC, Wilder SM, Hochuli DF (2014) Urbanisation at Multiple Scales Is Associated with Larger Size and Higher Fecundity of an Orb-Weaving
Spider. PLoS ONE 9(8): e105480. doi:10.1371/journal.pone.010548